görcsösen fekszik meg fenekén
kétkedve a képzelet
szabadulna, de fogva tartja magát
bezárva köpné le saját kínját
de arcába belehasít az öntudat
ez torzítja el fintorát
mely ádáz
és mosollyá alakul át
és ráncos mint egy csecsemőarc
tétlenül köddé vész és közben integet
én nem intek vissza de azt is ridegen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése