kávéban ázik egy kedvelt szín,
az élesen világító nap szinte elvakít.
a fény akkora hogy már nem is látok,
hangulatom mostanra már meg sem találom.
ha becsukom a szemem gömböket számlálok
zajosan gurulnak én négykézláb mászom. 

nincs.

lágy fényben meglapult árnyékok között destruktív dallamok osonnak.
a lábujjon ágaskodó kíváncsiság tágas teret projektál.

egy mocskos kéz a semmiért nyúl -

az ablakból a vízcseppek leperegnek
képzeletben veled táncolok

a jelenből így lesz múlt.

a sarokban a szomorú cipőfűző kiadós sétára vár
a kedvemet most egy kidekorált kartondobozba zártam bele a megsárgult fényképek közé.

ma a képzeletbeli barátommal beszélgettem nem csak képzeletben
közelebb jött, egészen közel
nem tagadom, ledermedtem egészen!
letépve egy fátylat, egy távolság megszűnt létezni
teremtett egy újat,
egy új hangulatot véltem érezni.
lebénított. teljesen ledermedtem!
nem találva a szavakat, robot felelt helyettem.
elvitte a szókincsem is, mint látod...
az ész helyett a fejemben a semmi tátong.

keserű szavakkal tetézett semmi
vegyes érzelmekkel fűszerezett délutánon
éjjelbe torkollanak a gondolatok.
még mielőtt elvesztem volna valahol az ágy és az asztal között,
feje tetejére állt az oszladozó világ,
én meg megértésért könyörgök.
mindent ellepett a bagó füstje.
jé! ez pont olyan mint a gondolataim halvány tükre!