nincs.

lágy fényben meglapult árnyékok között destruktív dallamok osonnak.
a lábujjon ágaskodó kíváncsiság tágas teret projektál.

egy mocskos kéz a semmiért nyúl -

az ablakból a vízcseppek leperegnek
képzeletben veled táncolok

a jelenből így lesz múlt.

a sarokban a szomorú cipőfűző kiadós sétára vár
a kedvemet most egy kidekorált kartondobozba zártam bele a megsárgult fényképek közé.

ma a képzeletbeli barátommal beszélgettem nem csak képzeletben
közelebb jött, egészen közel
nem tagadom, ledermedtem egészen!
letépve egy fátylat, egy távolság megszűnt létezni
teremtett egy újat,
egy új hangulatot véltem érezni.
lebénított. teljesen ledermedtem!
nem találva a szavakat, robot felelt helyettem.
elvitte a szókincsem is, mint látod...
az ész helyett a fejemben a semmi tátong.

keserű szavakkal tetézett semmi
vegyes érzelmekkel fűszerezett délutánon
éjjelbe torkollanak a gondolatok.
még mielőtt elvesztem volna valahol az ágy és az asztal között,
feje tetejére állt az oszladozó világ,
én meg megértésért könyörgök.
mindent ellepett a bagó füstje.
jé! ez pont olyan mint a gondolataim halvány tükre!

(

( http://youtu.be/G8yC6-iv5rc )

napforgó

álmot hoz az átkozott nap, fénye árnyékot teremt
az épületek menedéke hűvös megnyugvást jelent.
egy ilyen helyen hagytam magam
belenevetve tenyerembe,
sírtam könnyek nélkül, éreztem a semmit, mart az üresség.
itt, belül.
kitéptem még egy darabot magamból, közben felébredtem fájdalmamban
majd kimentem a térre, ahol a sunyi nap teregette sugarait.
émelyegve terültem el a fűben
hányingert-keltő édes illat környékezett.
felszegett fejjel dőltem hanyatt,
mocskos gondolatom egyik felhőről a másikra szaladt.
és ott, és akkor éreztem utoljára igazán szabadnak magam.
kár volt, igazán, rohadtul kár volt, mert azokat magam mögött hagyva csak a saját bűzömben úszó börtönöm maradt.

köszi, köszi, köszi világ! ráérek élni.
köszi, köszi, köszi! ráérek meghalni,
csak a világ szalad.

névtelentől kapott szavakkal

öngyújtó világította álomban a szertefoszló hiábavalóság hazudott a képembe félig lecsúszott szemüvegén keresztül.
liftbe zártam a történteket
de megrekedt, kínos csend hozott le az életről az üvegszilánkok helyett.
meghonosodott a kedvtelenség, keresztbe tett kézzel vártam a hirtelenséget, de a villámlás sem jött, kimaradt egy jelenet.
így gyengéden kínoztam tovább magam, a legnagyobb ellenségem.