kiírtották a népek
az eszelős hajnalon magam hasaltam el
gyermeki emlékek tompán villantak fel
(már képekben beszélek.)


a hajnalt legyőzi a nap
a levegő megtelik bűzzel ha kíváncsi vagy
(pedig nincs miért.)


színekben úszva a színtelen kávémat kavarva kortyolom.

nem tudom ki vagy...


nem akarok többet mondani...
csak lökj el, belezz ki!
(de ilyen az emberi természet... úgysem bírom ki!)

amikor a hangok megszűnnek létezni akkor tombol a legnagyobb vihar
magány, fájdalom, akkora hogy szinte már mar

csukd be az ajtót.
de ne nyiss másikat!

csak délibábot kergettem az épületek árnyékában
negyven fokban kiskabátban izzadtam dideregve

nem érlek be
nem kaplak el soha.
nem leszel az enyém
nem vagy tárgy
ahogy én sem
se birtok
se remény

elveszetten követtelek a járhatatlan úton
befejezést kíván
hogy lelkem megmaradjon